Bőrgyógyászat

Anyajegy / Anyajegy eltávolítás

Az anyajegy többnyire ártalmatlan bőrjelenség, amely csupán esztétikai gondot okozhat. Mivel számuk a gyermekkortól szaporodik, nem kell minden új anyajegy megjelenésénél aggódnunk, azonban az óvatosság és a rendszeres kontroll feltétlenül szükséges. A bőrdaganat és az atípusos anyajegy eltávolítás kizárólag szakszerszerű diagnózis után történhet meg.

Mitől alakul ki anyajegy?

Az anyajegyek változatos méretűek és formájúak lehetnek: leggyakrabban azonban néhány milliméteresek, feketék vagy barnák, alakjuk kör alakú vagy szabálytalan, és a felszínük is éppúgy lehet sima, mint egyenetlen. Közös bennünk, hogy a határvonaluk mindig éles.
Kialakulásuk leginkább a bőrt ért UV-sugárzástól függ, vagyis minél több sugárzással találkozunk, annál több anyajegy jelenhet meg a bőrünkön.
Egyes hormonális változásoknál, így természetesen a serdülőkorban és a terhesség alatt is gyakori, hogy több anyajegy jelenik meg a bőrön, illetve a meglévők sötétednek. Az úgynevezett atípusos anyajegyek, amelyekből bőrrák fejlődhet ki, családi hajlamként öröklődhetnek, tehát fokozott orvosi felügyeletet igényelnek. Maga az anyajegyből kialakuló bőrrák (melanoma malignum) az esetek több, mint felében már meglévő anyajegyekből alakul ki, vagyis akinek több anyajegye van, a kockázata is nagyobb.
A bőrgyógyászati szűrővizsgálatoknak azért van kiemelt szerepük, mert egy egyszerű, fájdalommentes vizsgálattal a betegséget abban a fázisban tudjuk felfedezni, amikor még a rosszindulatú sejtek csak a bőrben vannak, és nem adnak áttétet, így egy ambuláns műtét a beteg gyógyulásához vezethet

Anyajegy mikroszkóp alatt

A kevésbé napsütéses hónapok a legalkalmasabbak arra, hogy ellenőriztessük az anyajegyeinket. A bőrgyógyászok több, mint tíz éve használják az úgynevezett dermatoszkópot az anyajegyek vizsgálatára, amely tulajdonképpen egy tízszeres nagyítást biztosító, bőrre helyezett mikroszkóp. A hámnak azt a rétegét világítja meg, amely szabad szemmel nem jól látható – így minden részlet jobban észlelhetővé válik. Az anyajegy volumen megközelítőleg 80 százalékánál elegendő is ez a fajta vizsgálat, ugyanis egy gyakorlott bőrgyógyász dermatoszkóp segítségével nagy biztonsággal meg tudja állapítani, hogy szükséges-e valamilyen további lépést tenni, vagy csupán jóindulatú pigmentációról van szó.
A dokumentáció tehát elsősorban nem akkor van nagy jelentősége, amikor valakinek 6-8 problémamentes anyajegye van, hanem ha adott esetben 100-150 anyajegy van a bőrön, esetleg a családban volt már rosszindulatú daganatos betegség, akár festékes, akár más hámeredetű daganat. Ilyen körülmények között nagyon fontos tudni, melyik anyajegy változott és melyik az, amelyet el kell távolítani.

Az éves szűrés elengedhetetlen

Bőrgyógyász véleményezheti, mely anyajegyeket ajánlott vagy lehetséges eltávolítani. Ez akkor indokolt, ha pigmentszerkezete gyanúsnak tűnik, vagy ha valami miatt zavaró – például öltözködésnél, borotválkozásnál visszatérő irritációnak van kitéve. A páciens kérésére az anyajegy eltávolítás megoldható, ha nincs kizáró ok. Ha azonban egy gyanús anyajegy időben, sebészileg eltávolításra kerül, akkor azzal akár életet is menthetünk. Mindehhez azonban elengedhetetlen az évenkénti anyajegy szűrés!

Anyajegy eltávolítás

Leginkább akkor indokolt az anyajegy eltávolítás, ha gyanúsnak tűnik, ha esztétikailag vagy az elhelyezkedése miatt zavaró – például öltözködésnél, borotválkozásnál visszatérő irritációnak van kitéve. Ha a páciens kéri az anyajegy eltávolítást, gyakorlatilag bármelyiktől meg lehet szabadulni, ha nincs kizáró ok. Szakszerű eltávolítás esetében az egészben, ép széllel kimetszett darabokat minden esetben szövettani vizsgálatra küldik, a rosszindulatúság gyanújával rendelkező elváltozásokat még a műtét előtt onkodermatológus (bőrgyógyász, onkológus) vizsgálja, és tesz javaslatot a műtéti tervre.
Mindenképpen bőrgyógyászhoz kell fordulni, ha az alábbi változásokat tapasztaljuk:

  • Megváltozik az anyajegy színe vagy a pigmentációja egyenetlen lesz. Különféle árnyalatú barna és fekete keveredik pirosas, fehéres, kékes, szürkés vagy rózsaszínes árnyalatokkal.
  • Megváltozik a határa (széle), terjedni, nőni kezd a bőrfelszínen.
  • A korábbi mellett új, többitől eltérő anyajegy jelentkezik.
  • Az alakja aszimmetrikussá válik, vagy egy új, aszimmetrikus anyajegy jelenik meg.
  • Megváltozik a felszíne, korábban lapos anyajegy kiemelkedik a bőrből, megvastagodik.
  • Figyelmeztető jel a felmaródás vagy kisebesedés is, illetve az anyajegy vérzékenysége.

Anyajegy /Anyajegy eltávolítás

Bőrgomba

Ekcéma kezelése

Hajhullás

Izzadás

Melanoma

Pattanás

Szemölcs eltávolítás

Témában szakértő orvosaink

Kapcsolódó áraink

Bőrgyógyászat
Szakorvosi vizit35 000 Ft
Szakorvosi kontroll vizit (3 hónapon belül)30 000 Ft
Szakorvosi kisvizit csak az orvos kérésére ismétlõdõ kontroll esetén 23 000 Ft
Receptírási díj - vizit nélkül csak visszatérõ pácienseknek5 000 Ft
Anyajegyszűrés
Anyajegyszűrés dermatoszkóppal 30 perc35 000 Ft
Anyajegyszűrés dermatoszkóppal 45 perc45 000 Ft
Anyajegyszűrés dermatoszkóppal 60 perc50 000 Ft
Anyajegy számítógépes vizsgálata és rögzítése 45 perc50 000 Ft
Anyajegy számítógépes vizsgálata és rögzítése 60 perc60 000 Ft
Bőrgyógyászati eltávolító csomagok
Vírusos szemölcs komplex kezelés (eltávolítás/részleges eltávolítás + fagyasztás) - 1 db45 000 Ft
Vírusos szemölcs komplex kezelés (eltávolítás/részleges eltávolítás + fagyasztás) - 2-5 db50 000 Ft
Jóindulatú növedék eltávolítása elektrokauterrel - 1 db45 000 Ft
Jóindulatú növedék eltávolítása elektrokauterrel - 2-5 db50 000 Ft
Jóindulatú növedék eltávolítása elektrokauterrel - 6-10 db53 000 Ft
Műszeres eltávolítás (Volkmann kanál)45 000 Ft
Fagyasztás (akne, hegek, stb) - 1 db45 000 Ft
Fagyasztás (akne, hegek, stb) - több darab47 000 Ft
Bőrgyógyászati kiegészítő beavatkozások
Vírusos szemölcs komplex kezelés (eltávolítás/részleges + fagyasztás) - darabonként 10 000 Ft
Jóindulatú növedék eltávolítása elektrokauterrel - darabonként10 000 Ft
Műszeres eltávolítás (Volkmann kanál) - darabonként10 000 Ft
Fagyasztásos kezelés - darabonként10 000 Ft
Fagyasztásos kezelés - több darab12 000 Ft
Anyajegy eltávolítás 1 darab 55 000 Ft
Anyajegy eltávolítás a 2. darabtól 35 000 Ft
Szövettan 18 000 Ft
Egy vizit tartalma: Anamnézis felvétele, kórtörténet átbeszélése, eddigi leletek értékelése, fizikális vizsgálat, szükséges vizsgálatok kiírása, konzíliumok kérése, terápiás és életviteli javaslat, receptírás. A vizit idõtartama: 20-30 perc