Bőrgyógyászat

Melanoma

 A között civilizációs társadalmak egyre terjedő megbetegedése a bőrrák, ezen belül a melanoma, amelynek megelőzésében a megfelelő UV-védelem és az elővigyázatosság ugyanolyan fontos, mint az időben történő felfedezés.

A melanoma rizikófaktorai

A melanoma malignum a pigmentsejtekből kiinduló rosszindulatú bőrdaganat, melynek kialakulását számos tényező befolyásolhatja.

UV-sugárzás

A Földre érkező UV-sugárzás bizonyítottan fontos tényező a bőrdaganatok kialakulásában. Mára az is világossá vált, hogy a szoláriumokban használt ultraibolya fény is növeli a bőrdaganatok, így a melanoma kialakulásának rizikóját – különösen a 45 év alatti nőknél. Fokozottan veszélyeztetett, aki gyermekkorban hólyagos napégést szenvedett.

Anyajegyek

A rendszeres szakorvosi vizsgálat különösen fontos azoknál, akiknek több mint 50 anyajegye van, vagy kevesebb számú, de szabálytalan a megjelenésük.

Bőrtípus

A melanoma szempontjából a rizikócsoportba tartoznak a világos bőrűek, kék szeműek, a szőke vagy vörös hajúak.

Genetikai hajlam

Akinek a családjában már előfordult melanoma, vagy akár más típusú bőrdaganat, annak mindenképpen szükséges a legalább évenkénti anyajegy szűrés.

Mi a különbség az anyajegy és a melanoma között?

Az egyetlen teljesen biztos módszer a közönséges anyajegy és a melanoma megkülönböztetésére csak szakorvos által alkalmazható, ugyanis egy speciális nagyítóval végzett megtekintés, illetve a már kimetszett darabból végzett szövettani vizsgálat szükséges hozzá.

Ami szabad szemmel is látható, hogy a közönséges anyagjegy határai élesek, míg a melanoma elmosódott kontúrokkal rendelkezik. Míg mindkét bőrjelenség gyakoribb a napsugárzásnak kitett területeken, addig az atípusos anyajegy éppen a ruhával fedett testrészeken jelenik meg sűrűbben. Az életkor előrehaladtával nagyobb a rosszindulatú elváltozások esélye, így a szakorvosi ellenőrzéseket is gyakrabban ajánlatos megejteni.

Miért veszélyes a melanoma?

A festékes bőrdaganat a 20-30 éves korú nők között a rákhalálozási listán az első, a 30-35 évesek körében pedig a második helyet foglalja el. A melanoma áttétképző hajlama igen magas, a fiatal (20-25 éves) nők között ez a leggyakrabban halálhoz vezető rákos megbetegedés.

A bőrgyógyászati daganatok megelőzésében legfontosabb a felvilágosítás, az UV-sugárzás káros hatásairól, a megfelelő védekezésről, és a daganatok korai felismerési lehetőségeiről.

A melanoma szűrése életet menthet

A bőrgyógyászati szűrővizsgálatoknak azért van kiemelt szerepük, mert egy egyszerű, fájdalommentes vizsgálattal a betegséget abban a fázisban tudjuk felfedezni, amikor még a rosszindulatú sejtek csak a bőrben vannak, és nem adnak áttétet, így egy ambuláns műtét a beteg gyógyulásához vezethet. A bőrdaganat időben felismerhető, egy speciális nagyítóval (dermatoszkóppal) végzett anyajegyszűrés keretében.

Az anyajegy- és melanoma-szűrés kb. 10-15 percet vesz igénybe.

Amennyiben a szűrés eredménye gyanúra ad okot, a Springday Medicalban további vizsgálatokra, többek közt számítógépes anyajegyszűrésre és akár az anyajegy sebészeti eltávolításra is lehetőség van.

Anyajegy /Anyajegy eltávolítás

Bőrgomba

Ekcéma kezelése

Hajhullás

Izzadás

Melanoma

Pattanás

Szemölcs eltávolítás

Témában szakértő orvosaink

Kapcsolódó áraink

Bőrgyógyászat
Szakorvosi vizit35 000 Ft
Szakorvosi kontroll vizit (3 hónapon belül)30 000 Ft
Szakorvosi kisvizit csak az orvos kérésére ismétlõdõ kontroll esetén 23 000 Ft
Receptírási díj - vizit nélkül csak visszatérõ pácienseknek5 000 Ft
Anyajegyszűrés
Anyajegyszűrés dermatoszkóppal 30 perc35 000 Ft
Anyajegyszűrés dermatoszkóppal 45 perc45 000 Ft
Anyajegyszűrés dermatoszkóppal 60 perc50 000 Ft
Anyajegy számítógépes vizsgálata és rögzítése 45 perc50 000 Ft
Anyajegy számítógépes vizsgálata és rögzítése 60 perc60 000 Ft
Bőrgyógyászati eltávolító csomagok
Vírusos szemölcs komplex kezelés (eltávolítás/részleges eltávolítás + fagyasztás) - 1 db45 000 Ft
Vírusos szemölcs komplex kezelés (eltávolítás/részleges eltávolítás + fagyasztás) - 2-5 db50 000 Ft
Jóindulatú növedék eltávolítása elektrokauterrel - 1 db45 000 Ft
Jóindulatú növedék eltávolítása elektrokauterrel - 2-5 db50 000 Ft
Jóindulatú növedék eltávolítása elektrokauterrel - 6-10 db53 000 Ft
Műszeres eltávolítás (Volkmann kanál)45 000 Ft
Fagyasztás (akne, hegek, stb) - 1 db45 000 Ft
Fagyasztás (akne, hegek, stb) - több darab47 000 Ft
Bőrgyógyászati kiegészítő beavatkozások
Vírusos szemölcs komplex kezelés (eltávolítás/részleges + fagyasztás) - darabonként 10 000 Ft
Jóindulatú növedék eltávolítása elektrokauterrel - darabonként10 000 Ft
Műszeres eltávolítás (Volkmann kanál) - darabonként10 000 Ft
Fagyasztásos kezelés - darabonként10 000 Ft
Fagyasztásos kezelés - több darab12 000 Ft
Anyajegy eltávolítás 1 darab 55 000 Ft
Anyajegy eltávolítás a 2. darabtól 35 000 Ft
Szövettan 18 000 Ft
Egy vizit tartalma: Anamnézis felvétele, kórtörténet átbeszélése, eddigi leletek értékelése, fizikális vizsgálat, szükséges vizsgálatok kiírása, konzíliumok kérése, terápiás és életviteli javaslat, receptírás. A vizit idõtartama: 20-30 perc