Gasztroenterológia

Reflux

<< Vissza

A gyomorégés, a reflux hátterében meglehetősen sok ok állhat, a rossz étkezési szokásoktól a stresszig változatos a skála. A reflux kezelése és rendszeres kontrollja az esetleges súlyos szövődmények megelőzése és a tünetek csökkentése miatt is fontos.

A reflux népbetegség

A reflux valójában annyit tesz, hogy a gyomortartalom visszajut a nyelőcsőbe, sőt, akár a garatba, szájüregbe is felkerül. A reflux betegséget a szakirodalom álarcos fojtogatónak is nevezi, ugyanis gyakran bújik más betegségek tünetei mögé.

A magyar felnőttek 55 százaléka küzd valamilyen gyakorisággal a reflux betegséggel, különösen negyven éves kor után. Már a babák is büfiznek evés után, ami egyfajta reflux tünetnek tekinthető, de szerencsére ezt 90 százalékuk kinövi.

A veszélyeztetettek közé tartoznak még az elhízottak, a légúti betegségben szenvedők, a várandós nők és a dohányzók.

A reflux tünetei

A reflux egyik leggyakoribb tünete a gyomorégés, amit rossz szájíz, szájüregi égés és kellemetlen szájszag is kísér. Az égő érzés a mellkas középvonalában jelentkezik, a gyomorszájtól egészen a torokig tarthat. Kisugározhat a nyak, az áll, a karok és a lapocka felé is.

A savas felböfögés során az emésztőnedvekkel kevert gyomortartalom csípős ízt okoz, köhögésre ingerel,és nyelési nehézségeket okozhat. Súlyosabb esetben mellkasi fájdalom is kialakulhat szövődményként, ami a szívinfarktushoz hasonló fájdalmat is okozhat.

A reflux súlyosbítja az asztmás tüneteket is, különösen, ha az asztma étkezést követően súlyosbodik, és főleg éjjel okoz panaszt. Az éjszakai saváttörésnek nevezett jelenség nemcsak a pihenést zavarja meg, de az éjszakai savas visszafolyás veszélye lehet, hogy a folyadék a légcsőbe és a tüdőbe jut, és visszatérő tüdőgyulladást és hörghururtot okoz.

A krónikus köhögés, torokfájás és – gyulladás mögött is rejtőzhet a reflux betegség.

Már a legkisebb, tartósan jelentkező reflux panasznál is érdemes orvoshoz fordulni, de fogyás vagy hányás esetén mindenképpen! A kivizsgálás történhet gyomortükrözés és 24 órás nyelőcső pH méréssel. Kevésbé használható a hasi ultrahang vizsgálat a reflux igazolására, de egyéb hányásos, hasfájásos panaszok kizárása miatt ez is elengedhetetlen.

A reflux kezelése

Fontos tudni, hogy az életmódbeli szabályok betartásával és orvosi segítséggel jól karbantartható a reflux.

Az életmód legfontosabb szabályai a következők: kevesebb és gyakoribb étkezés, a dohányzás elhagyása, az irritáló (például csípős, savanyú, túl fűszeres, esetleg morzsálódó) ételek mellőzése. A reflux betegeknek gyakran, de keveset kell ennie, mert a túlterhelt gyomorban nagyobb a valószínűsége a visszacsorgásnak. A

túl híg gyomortartalom is könnyebben jut vissza a nyelőcsőbe, ezért – különösen lefekvés előtt – nem szabad sok folyadékot fogyasztani. Előnyösebb, ha nap folyamán elosztva kortyolgatnak.

Hasznos lehet még az éjszakai saváttörés megelőzésére az ágy fejvégi részének megemelése is. Így zavartalanabb lehet az alvás és elkerülhető, hogy a folyadék a légcsőbe és a tüdőbe jusson, és esetleg visszatérő tüdőgyulladást és hörghurutot okozzon.

Az orvosi kezelés is elengedhetetlen, mert a kezelten reflux betegség rákmegelőző állapothoz vagy akár daganathoz is vezethet. A leggyakoribb szövődmény mégis a nyelőcsőgyulladás vagy – fekély. A legfontosabb, hogy már a legkisebb, tartósan jelentkező panasznál is forduljunk orvoshoz, de fogyás vagy hányás esetén mindenképpen!

Gyomorfekély

Gyomortükrözés

Kolonoszkópia

Reflux

Témában szakértő orvosaink

Kapcsolódó áraink

Gasztroenterológia
Szakorvosi vizit30 000 Ft
Szakorvosi kontroll vizit (3 hónapon belül)25 000 Ft
Receptírási díj - vizit nélkül csak visszatérõ pácienseknek4 000 Ft
Bizonyos eszközös vizsgálataink (gyomortükrözés, vastagbéltükrözés) az Oxygen Medical Kft. külső telephelyén zajlanak, amelynek címe: 1139. Budapest, Szegedi út 17. II. emelet 217-218. rendelő. A kezelésekre való bejelentkezés és fizetés előzetesen a Springday Medical recepcióján történik.
A szakorvos az endoszkópos vizsgálat közben indokolt esetben szövettani mintát vehet. A szövettan díja mintavételenként a kontroll vizsgálat alkalmával kerül kiszámlázásra.
Egy vizit tartalma: Anamnézis felvétele, kórtörténet átbeszélése, eddigi leletek értékelése, fizikális vizsgálat, szükséges vizsgálatok kiírása, konzíliumok kérése, terápiás és életviteli javaslat, receptírás. A vizit időtartama: 20-30 perc