Sokan már alig várják, hogy belevághassanak a téli sportokba, ám ennek sikeréhez ezt az időszakot ajánlott felkészüléssel tölteni. Az ortopéd orvos és a snowboard oktató arról beszélt, hogyan tehetjük biztonságossá és élvezhetővé a sportolást.
Fontos tudni, hogy a téli sportok, a korcsolyázás, a síelés, a snowboardozás is számos veszély forrása lehet, a megfelelő előkészületek nélkül.
– Téli sportok esetében fontos a jó erőnléti, edzettségi állapot és az ízületek védelme, amely több hetes felvezető tréninggel érhető el. Az intenzív síelés a nagyobb magassággal járó alacsonyabb oxigénkoncentráció miatt is igénybe veszi a szervezetet, erre legjobban hónapokkal korábban megkezdett futással, biciklizéssel vagy műpályás gyakorlással készülhetünk fel – hangsúlyozza dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical ortopéd orvosa.
– Sokan elfeledkeznek arról, hogy a természetben, a hideg levegőn teljesen másképp működik a testünk. A havon a hó fölött fél méterrel biztos nulla fok alatt van a hőmérséklet, tehát ehhez az extrémnek mondható hideghez alkalmazkodni kell tudni. Vagyis még a legcélzottabb beltéri edzés sem képes kiváltani a kültéri felkészülést, még a kardiokapacitás sem lesz ugyanaz a két helyszínen. Ezért ideális terep a felkészülésre, a tanulásra, az edzésre a műfüves pálya – ismerteti Mandula, az újpesti síiskola snowboard oktatója.
Az egész évben működő műanyag pálya szinte tökéletesen imitálja a havas lejtőket, vagyis ugyanaz a technika elsajátítható rajta, mint a havon. Óriási előnye még, hogy a folyamatos edzői jelenlét kiküszöböli a rossz technika megtanulását, sőt, akár a helytelen technika is javítható ilyen módon.
– Mivel kifejezetten erre a célra tervezték a domboldalt, a teljesen sík felület, a normál lejtés és a meredek lejtő is kipróbálható, így kezdőktől a profikig mindenki megtalálja a maga terepét – hangsúlyozza Mandula. – Sokan azt gondolják, ők már nem szorulnak oktatásra, de egy erősebb pályán még róluk is kiderülhet, hogy ott már vannak nehézségeik.
A snowboard oktató szerint az egyik legfontosabb készség, amelyet el kell sajátítani, az esés technikája. Ezt a fajta irányított mozgást nem lehet a más sportokban már esetleg megtanult esésekhez hasonlítani, hiszen itt síléc vagy snowboard van a lábon, ami más koordinációt követel, különösen lejtőn lefelé.
Azoknál is beválhat a műanyag pályás edzés, akik még nem döntötték el, belevágjanak-e a snowboardba, ugyanis ez nem igényel előzetes beruházást, hiszen a tanulók felszerelést is kapnak az oktatáshoz.
– Kezdőknél különösen igaz, hogy egy-egy alkalom komoly kardio- és erőnléti edzésnek is megfelel, az első alkalmak után garantált az izomláz is. Ugyanakkor, ha valaki elsajátította a helyes technikát, a snowboard nem számít különösebben megerőltető sportnak. Már 3-5 alkalom is elég lehet egy biztonságos snowboard kiránduláshoz, de természetesen minél nagyobb jártasságot szerzünk az alapokban, annál felszabadultabbak lehetünk a valódi pályán – hangsúlyozza Mandula.
Mandula: +36207712773
Email: mandula.mandeszka@gmail.com
Facebook:@mandula.board
Nincs hozzászólás