Fogászat
FogfájásA fogfájás igazán kínzó probléma, amely tartósan csak a kiváltó ok megszűntetésével kezelhető. Akár fogfájás, akár fogérzékenység jelenti a gondot, elengedhetetlen a professzionális orvosi diagnózis és kezelés.
Fogfájás a zománc áttörése miatt
A fájdalom hátterében leggyakrabban a fogszuvasodás (káriesz) áll. A lassú folyamat során tulajdonképpen áttörik a zománc – ez pedig hideg-, meleg-érzékenységet válthat ki.
A háttérben a fogak felszínén megtelepedő baktériumok romboló hatása áll, ugyanis ezek savtermelése kioldja a kalciumot a fog anyagából. Amennyiben az üregképződés tovább halad, a szuvasodás érinti a fog belső állományát, a dentint is, és ha eléri az idegeket, a fogfájás már súlyosabb jelleget ölthet, és ekkor már külső beavatkozás nélkül is érezhetjük.
Ráadásul a fogbelet merev fal veszi körül, így gyulladás esetén nem tud tágulni. Ennek következtében megnő a nyomás, és az így nyomott idegek okozzák a folytonos, feszítő fájás érzetét.
Amennyiben még ekkor sem fordulunk orvoshoz, a fog elhal és befertőződik a foggyökércsúcs körüli terület. Az elhanyagolt gyulladás tályogot is létrehozhat, amelynek orvosi feltárása viszont már elengedhetetlen, hiszen a felszaporodott gennyet csak így lehet eltávolítani.
Teendők fogfájás és érzékeny fogak esetén
- Válasszunk érzékeny fogakra való fogkrémet. Ezen készítmények hatóanyagai blokkolhatják a fájdalom érzését a fognyaknál. Érdemes a fogorvos által ajánlott márkák közül választani, amelyek hatóanyagai a hidroxilapatit, a nátrium-fluorid, a stroncium- és a kálium-klorid, illetve legújabban a stroncium-acetát, melyek segítenek fognyaki érzékenység, fogfájás esetén, és lezárják a szabaddá vált dentin-csatornákat.
- Fogfájás és – érzékenység esetén használjunk puha sörtéjű fogkefét, és kerüljük a túl erős sikálást. Kiegészítésként mindennap érdemes fogselymezni.
- Óvakodjunk a fehérítő hatású fogkrémektől, amelyek fokozhatják a forróra és a hidegre való érzékenységet, a fogfájást. Ugyanakkor a fogkövet muszáj eltávolíttatni, hiszen a gondozatlanság benyomását kelti, szájszagot okoz, fokozza a fogínyvérzést és az ínygyulladást. Ha szakértő fogorvos távolítja el a fogkövet, úgynevezett szónikus vagy ultrahangos depurátorral, az ezután jelentkező érzékenység, fogfájás csak átmeneti jelenség
- A rendszeres fogorvosi ellenőrzés elkerülhetetlen – különösen, ha az óvintézkedések ellenére is fennáll a fájdalom, az érzékenység. Egyes esetekben segíthet az érintett terület fluorid géllel való kezelése vagy más, úgynevezett deszenzitizáló módszer. Sajnos az is kiderülhet, hogy a háttérben fogszuvasodás, repedt fog vagy megkopott tömés áll, ezeket természetesen kezelni kell.
Fogfájás, lyukas fog esetén megoldás: fogtömés
A fogfájás egyik leggyakoribb oka a szuvasodás, ami idővel a fog kilyukadásához vezet. Ilyenkor kikerülhetetlen a fogtömés.
A mai modern tömőanyagoknak köszönhetően nem kell tartani a fémes színű, feltűnő tömésektől. Legyen szó egy kisebb élpótlásról vagy egy nagyobb kiterjedésű tömésről, minden esetben nagyon szép esztétikai eredményt lehet elérni.
Az esztétikus, ún. kompozit tömések a frontfogak (elülső fogak) valamint a rágófogak (hátsó fogak) területére egyaránt készíthetők.
A kompozit tömések speciális kék fény hatására szilárdulnak meg, ezért a tömés az elkészítést követően rögtön használható.
Fog implantátum
Fogfájás
Fogkorona
Fogkő-eltávolítás
Fogpótlás
Fogszabályozás
Gyökérkezelés
Műfogsor
Parodontológia
Porcelán héj
Szájsebészet
BIOHPP
Témában szakértő orvosaink
Kapcsolódó áraink
Fogászat / Szájsebészet / Implantáció | |
---|---|
Gyermekfogászat | |
Akut panasz | Egyedi ár |
Állapotfelmérés, beszoktatás | 7 000 Ft |
Felnőtt fogászat | |
Fogászati éves kontroll | 7 000 Ft |
Fogászati állapotfelmérés, kezelési tervvel | 10 000 Ft |
Panoráma röntgen | 8 000 Ft |
Fogászati kis röntgen | 4 000 Ft |
Fogászati kontroll egy kezelési cikluson belül | 0 Ft |
Fogászati kontroll, sebellátás (varratszedés, csíkcsere) | 7 000 Ft |
Góckutatás | 12 000 Ft |
Kisebb fogászati beavatkozás | 9 000 Ft |
Kismama szűrés | 7 000 Ft |
Szájhigiénés kezelések | |
Professzionális szájhigiénés kezelés (fogkőeltávolítás, polírozás) - dentálhigiénikus által | 22 000 Ft |
Professzionális szájhigiénés kezelés (fogkőeltávolítás, polírozás) - fogorvos által | 25 000 Ft |
Professzionális szájhigiénés kezelés 2. ülésben (amennyiben nem elegendő 1 kezelés, 1 hónapon belül) - fogorvos által | 14 000 Ft |
Homokfúvásos fogtisztítás | 12 000 Ft |
Parodontális kürett (egy fog) | 6 000 Ft |
Parodontális kürett (negyedenként) | 17 000 Ft |
Fogmosás oktatás, plakkfestés | 7 000 Ft |
Plakkfestés | 7 000 Ft |
Ecsetelés fogérzékenységre - MI Varnish | 7 000 Ft |
Esztétikai fogászat | |
Ínykorrekció - foganként | 10 000 Ft |
Ínykorrekció - teljes íny | 39 000 Ft |
Fogfehérítés - ZOOM - 1 alkalom alsó felsõ fogív | 120 000 Ft |
Fogfehérítés - otthoni (mindkét állcsont) + fehérítő anyag ára | 70 000 Ft |
Fogfehérítés - otthoni (állcsontonként) | 35 000 Ft |
Fogfehérítés - foganként | 7 000 Ft |
Élpótlás | 25 000 Ft |
Fogékszer behelyezése (ékszer ár nélkül) | 12 000 Ft |
Konzerváló és esztétikai fogászat | |
Esztétikus (fogszínű, fényrekötő) tömés- 1 felszín | 24 000 Ft |
Esztétikus (fogszínű, fényrekötő) tömés- 2 felszín | 26 000 Ft |
Esztétikus (fogszínű, fényrekötő) tömés- 3 felszín | 29 000 Ft |
Esztétikus (fogszínű, fényrekötő) tömés- 4 felszín | 34 000 Ft |
Fogszínű, kemopolimerizációs tömés- 1 felszín | 19 000 Ft |
Fogszínű, kemopolimerizációs tömés- 2 felszín | 21 000 Ft |
Fogszínű, kemopolimerizációs tömés- 3 felszín | 25 000 Ft |
Ideiglenes tömés | 5 000 Ft |
Inlay eltávolítás | 6 000 Ft |
Inlay kompozit | 62 000 Ft |
Inlay galván porcelán (kerámia) leplezéssel | 65 000 Ft |
Inlay porcelán (kerámia) | 80 000 Ft |
Inlay arany (aranyár nélkül) | 62 000 Ft |
Inlay aranykerámia (aranyár nélkül) | 75 000 Ft |
Barázdazárás kiterjesztett | 14 000 Ft |
Fogak sinezése üvegszállal (foganként) | 7 000 Ft |
Fogak sinezése tömőanyaggal, dróttal (foganként) | 7 000 Ft |
Endodoncia | |
Gyökérkezelés első lépés 1 csatorna | 20 000 Ft |
Gyökérkezelés első lépés 2 csatorna | 25 000 Ft |
Gyökérkezelés első lépés 3 csatorna | 31 000 Ft |
Gyökérkezelés első lépes 4 csatorna | 39 000 Ft |
Gyökértömés 1 csatorna | 20 000 Ft |
Gyökértömés 2 csatorna | 30 000 Ft |
Gyökértömés 3 csatorna | 35 000 Ft |
Gyökértömés 4 csatorna | 35 000 Ft |
Ideiglenes gyógyszeres lezárás + ideiglenes tömés 1 csatorna (gyógyszer + ideiglenes tömés) | 10 000 Ft |
Ideiglenes gyógyszeres lezárás + ideiglenes tömés több csatorna (gyógyszer + ideiglenes tömés) | 20 000 Ft |
Gyökértömés eltávolítása 1 csatorna | 5 000 Ft |
Gyökértömés eltávolítása 2 csatorna | 8 000 Ft |
Gyökértömés eltávolítása 3 csatorna | 11 000 Ft |
Gyökértömés eltávolítása 4 csatorna | 11 000 Ft |
Parapulpális csap | 12 000 Ft |
Csonkfelépítés csap nélkül | 24 000 Ft |
Csonkfelépítés (fémcsappal) | 35 000 Ft |
Csonkfelépítés (üvegszálas csappal) | 40 000 Ft |
Csapos csonk technikai (cirkon) | 50 000 Ft |
Csapos csonk technikai (fém) | 40 000 Ft |
Fogpótlások | |
Korona porcelánleplezésű fémkorona | 80 000 Ft |
Korona cirkónium-kerámia | 90 000 Ft |
Korona porcelánleplezésű arany-kerámiai (arany nélküli) | 80 000 Ft |
Korona porcelán (fémváz nélkül) | 70 000 Ft |
Procera korona - teljes kerámia - made in Sweden | 150 000 Ft |
Korona préskerámia | 90 000 Ft |
Korona, porcelánleplezésű fémkorona (implantátumra) | 85 000 Ft |
Korona cirkónium-kerámia (implantátumra) | 95 000 Ft |
Hídtag porcelánleplezésû fémkerámia (implantátumra) | 80 000 Ft |
Hídtag porcelánleplezésû fémkerámia | 80 000 Ft |
Hídtag porcelánleplezésű arany-kerámia (arany nélküli) | 80 000 Ft |
Hídtag cirkónium-kerámia | 90 000 Ft |
Hídtag préskerámia | 90 000 Ft |
Ideiglenes korona (hosszútávú technikai) | 30 000 Ft |
Ideiglenes korona (rendelői) | 12 000 Ft |
Ideiglenes korona (szálerősítéssel készült) | 30 000 Ft |
Ideiglenes hídtag (hosszútávú technikai) | 30 000 Ft |
Ideiglenes hídtag (rendelői) | 12 000 Ft |
Ideiglenes hídtag (szálerősítéssel készült) | 30 000 Ft |
Ideiglenes fogsor | 150 000 Ft |
Ideiglenes részleges fogsor - 3 tagig | 50 000 Ft |
Teljes kivehető fogpótlás állcsontonként | 180 000 Ft |
Teljes kivehető fémlemezes fogpótlás állcsontonként | 200 000 Ft |
Részleges fémlemezes fogpótlás | 200 000 Ft |
Kombinált fémlemezes fogpótlás | 220 000 Ft |
Fogsor javítás | 60 000 Ft |
Fogsor alábélelés | 60 000 Ft |
Korona-, hídeltávolítás koronánként | 7 000 Ft |
Harapásemelő sín állcsontonként (állkapocs-ízületi probléma vagy éjszakai fogcsikorgatás kezelésére) | 40 000 Ft |
Csúsztató, fogsorhoz | 90 000 Ft |
Csúsztató betétcseréje | 10 000 Ft |
Korona visszaragasztás koronánként | 7 000 Ft |
Híd visszaragasztás pillérenként | 7 000 Ft |
Fazetta javítás | 12 000 Ft |
Műíny tagonként | 7 000 Ft |
Szájsebészet | |
Szájsebészeti konzultáció | 10 000 Ft |
Bölcsességfog eltávolítás | 30 000 Ft |
Bölcsességfog eltávolítás - komplikált | 40 000 Ft |
Fogeltávolítás - egyszerű | 20 000 Ft |
Fogeltávolítás - emelővel | 25 000 Ft |
Fogeltávolítás - komplikált | 30 000 Ft |
Fogeltávolítás - műtéti | 40 000 Ft |
Gyökércsúcs-rezekció, cystectomia | 55 000 Ft |
Arcüreg zárása | 40 000 Ft |
Excochleatio (műtéti seb kitakarítása) - más rendelőben történt húzás esetén | 10 000 Ft |
Lágyrész műtétek (elváltozás kimetszése) | 10 000 Ft |
Circumcisio - fogászat | 10 000 Ft |
Nyelv- és ajakfék átvágás | 20 000 Ft |
Implantáció | |
Implantációs konzultáció CT elemzéssel | 15 000 Ft |
Implantátum - AlphaBio implantátum (anyagár+műtéti díj) | 150 000 Ft |
Implantátum - AlphaBio felépítmény | 80 000 Ft |
Locator vagy gömbretenciós fej / db | 100 000 Ft |
Implantátum - NobelActive (anyagár+műtéti díj) implantátum | 280 000 Ft |
Implantátum - NobelActive felépítmény | 145 000 Ft |
Implantátum - NobelReplace CC implantátum (anyagár+műtéti díj) | 210 000 Ft |
Implantátum - NobelReplace CC felépítmény | 120 000 Ft |
Felépítmény - cirkónium | 140 000 Ft |
Implantátum felszabadítás | 10 000 Ft |
Gyógyulási / ínyformázó csavar behelyezése | 20 000 Ft |
Gyógyulási / ínyformázó csavar behelyezése a 2. darabtól | 10 000 Ft |
Stég | 300 000 Ft |
Implantátum eltávolítása | 30 000 Ft |
Mesostruktúra | 300 000 Ft |
Incízió - excízió | 10 000 Ft |
Sinus lift - műtéti díj | 110 000 Ft |
Csontpótlás - műtéti díj | 85 000 Ft |
Membrán/db - nem felszívódó | 55 000 Ft |
Csontpótló anyag 0.5g | 55 000 Ft |
Csontpótló anyag 2g | 170 000 Ft |
*az általánosan használt implanátumok és felépítmények árai, egyéni szükséglet szerint változhat |