Urológia
Prosztata / prosztatagyulladásA férfiak vizelési problémáinak hátterében állhat prosztata megnagyobbodás, prosztatagyulladás, de prosztatarák is. A korai felismeréssel és a szakszerű kezeléssel azonban karbantarthatók, kezelhetők a prosztata betegségei.
A prosztata idővel növekszik
A prosztata vagy dülmirigy a húgyhólyag alatt elhelyezkedő, gesztenye nagyságú és alakú, tokkal körülvett mirigy, amelynek váladéka adja a sperma folyékony részének jelentős hányadát. A prosztata duzzanata következtében változóértékben beszűkítheti a rajta áthaladó húgycsövet, ez a jelenség okozza később a jellegzetes vizelési panaszokat.
Az idősödés és a hormonális változások miatt a prosztata bizonyos mértékű növekedése természetes, bár ez optimális esetben nem okoz gondot. Azonban ha a prosztatán áthaladó húgycső összenyomódik, ez fokozatosan elzárja a vizelet útját, és a húgyhólyag izomzatának egyre nagyobb erő szükséges, hogy átpréselje a vizeletet.
Az erőltetés miatt idővel az izomzat megvastagodhat, a hólyag falában hegesedés alakulhat ki és egyre kevésbé lesz képes préselni. Ez végül is a vizelet pangásához vezet, sőt, később vesefunkció csökkenést is okozhat, valamint fertőzött vizelet kialakulásához, kőképződéshez vezethet.
Prosztatagyulladás – akut és krónikus
Akut prosztatagyulladás jele lehet a hidegrázás, láz, gát- és deréktáji-, esetleg a herékben jelentkező fájdalom. Krónikus prosztatagyulladás esetén nem jellemzőek az ilyen erőteljes panaszok.
A prosztatagyulladás okozói lehetnek például nemi úton terjedő baktériumok (ezért a sűrű partnerváltás rizikófaktor), húgyúti fertőzés, de sok esetben nem mutatható ki kórokozó. A kivizsgálás a legenyhébb panasz esetén is elengedhetetlen, elsősorban a rosszindulatú elváltozások kizárása miatt. A szakember felkészült arra, hogy számos kezelési lehetőség közül (antibiotikum, gyulladáscsökkentők, vizelést javító gyógyszerek, hólyag ingerlékenységet gátló gyógyszerek, prosztata masszázs, kismedencei gyakorlatok, életmódváltás), rendeljen hatékony, tartós megoldást.
Klasszikus és fájdalommentes prosztata vizsgálatok
Probléma esetén az urológus síkosított gumikesztyűben a végbélnyíláson keresztül megtapintja a prosztatát, és szükség esetén nyomással egy kis folyadékmintát is kiprésel. Ezt később bakterológiailag elemzik, esetleges gyulladást okozó kórokozók után kutatva. A vizsgálatkor jelentkező érzékenység eleve gyulladásra utalhat.
Szinte minden esetben szükséges a vérvizsgálat, amely során elsősorban a PSA szintet (prosztata tumor specifikus antigén) elemzik. Ez az érték a jóindulatú prosztata megnagyobbodás esetén is nagyobb lehet, így mindenképpen fontos mérőszám. Egyes esetekben felmerülhet még a számítógépes vizeletáramlás vizsgálata is.
Ezeken a diagnosztikus módszereken kívül fontos még az ultrahang vizsgálat, amely a prosztata megtekintése céljából telt húgyhólyag mellett hason át vagy a végbélen keresztül is történhet.
Utóbbi esetben az ultrahangkészülék egy speciális tartozéka segítségével a végbél felől részletgazdagon láthatóvá válik a prosztata állománya, annak méretét, szerkezetét illetve környezetét is láthatjuk.
Vizsgálatunk előnye, hogy gyorsan zajlik, és inkább csak kellemetlen, de nem fájdalmas. Már igen kis prosztata elváltozások is láthatóvá válnak, azt azonban nem lehet megállapítani, hogy ezek jó- vagy rosszindulatúak. Tehát bármit fedezünk fel, azt további kivizsgálásoknak is követniük kell.
Mikor kell orvoshoz fordulni?
Ötven év kor felett a férfiaknak évente ajánlott a prosztata szűrés, ha azonban vizeletürítési problémák lépnek fel, minden életkorban szükséges a kivizsgálás.
A jellegzetes tünetek:
- gyakori, sürgető vizelési ingerek,
- éjszaka többször jelentkező vizelési inger,
- vizeletürítési nehézség, esetleg vizeletelakadás,
- szakaszossá váló vizelés,
- utócsepegés.
Inkontinencia
Prosztata / prosztatagyulladás
Vesefájdalom
Témában szakértő orvosaink
Kapcsolódó áraink
Urológia | Vizitdíjak |
---|---|
Szakorvosi vizit | 33 000 Ft |
Szakorvosi kontroll vizit (3 hónapon belül) | 28 000 Ft |
Szakorvosi kisvizit csak az orvos kérésére ismétlődő kontroll esetén | 20 000 Ft |
Ultrahang vizsgálat csak vizit keretén belül | 10 000 Ft |
Receptírási díj - vizit nélkül csak visszatérő pácienseknek | 5 000 Ft |
Nemi betegség szűrések (STD szűrések) | |
STD 5-ös panel PCR (Cervicitis, urethritis)(Chlamydia trachomatis, Neisseria gonorrhoeae, Mycoplasma genitalium,Ureaplasma urealyticum QPCR és Ureaplasma parvum) | 22 000 Ft |
Nemi betegség szűrés STD 4-es panel (cervicitis, urethritis) - (Chlamydia tr., Neisseria g., Mycoplasma g., Ureaplasma urealyticum/parvum) | 20 000 Ft |
Nemi betegség szűrés STD 3-as panel (Vaginitis, Vaginosis)-(Gardnerella vaginalis, Trichomonas vaginalis, Atopobium vaginae) | 16 000 Ft |
Nemi betegség szűrés STD 2-es panel (Genitalis ulcus)-(Herpes simplex vírus, Treponema pallidum) | 13 000 Ft |
Nagy STD panel PCR (Chlamydia trachomatis, Neisseria gonorrhoeae, Mycoplasma genitalium, Trichomonas vaginalis, Mycoplasma hominis, Ureaplasma urealyticum, Ureaplasma parvum) | 27 000 Ft |
Nagy STD panel QPCR (Chlamydia trachomatis (CT), Neisseria gonorrhoeae (NG), Mycoplasma genitalium (MG), Trichomonas vaginalis (TV), Mycoplasma hominis (MH), Ureaplasma urealyticum (UU), Ureaplasma parvum (UP)) azonosít a mintában, mennyiségi meghatározással (MH, UU) | 27 000 Ft |
Bakteriális vaginosis (nagy panel) QPCR (Fannyhessea (Atopobium) vaginae (AV), Bacterial vaginosis-associated bacteria 2 (BVAB2), Bacteroides fragilis (BF), Gardnerella vaginalis (GV), Lactobacillus spp.: Lactobacillus crispatus, Lactobacillus gasseri, Lactobacillus jensenii (Lacto) , Megasphaera Type 1 (Mega1), Mobiluncus spp.: Mobiluncus mulieris, Mobiluncus curtisii (Mob)) | 27 000 Ft |
Bakteriális vaginozis (kis panel) QPCR (Fannyhessea (Atopobium) vaginae (AV), Gardnerella vaginalis (GV) | 11 000 Ft |
MUP (kis panel) QPCR (Mycoplasma hominis (MH), Ureaplasma urealyticum (UU), Ureaplasma parvum (UP) | 19 000 Ft |
Genitális ulcus (nagy panel) PCR (Cytomegalovirus (CMV), Haemophilus ducreyi (HD), Herpes simplex virus type 1 (HSV1), Herpes simplex virus type 2 (HSV2), Lymphogranuloma venereum (LGV), Treponema pallidum (TP), Varicella-zoster virus (VZV) | 27 000 Ft |
Genitális ulcus (kis panel) PCR (Treponema pallidum PCR, Herpes simplex virus type 1 PCR, Herpes simplex virus type 2 PCR) | 16 000 Ft |
STD szűrés darabonként | 7 000 Ft |
További szűrővizsgálatok | |
HPV28- Human papillomavírus HR és LR tipizálás | 18 000 Ft |
Baktérium tenyésztés és rezisztencia vizsgálat | 9 500 Ft |
Gomba tenyésztés | 9 000 Ft |
Egy vizit tartalma: Anamnézis felvétele, kórtörténet átbeszélése, eddigi leletek értékelése, fizikális vizsgálat, szükséges vizsgálatok kiírása, konzíliumok kérése, terápiás és életviteli javaslat, receptírás. A vizit idõtartama: 20-30 perc |