Dr. Vida Zsuzsanna PhD.
Neurológia
Kedd14:00-17:30

Szakmai tevékenység:

Dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus diplomáját Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán szerezte, majd a neurológiai szakvizsgát is letette. Érdeklődése középpontjában már tanulmányai kezdetétől a központi idegrendszer áll. Orvosi pályafutása alatt valamennyi neurológiai betegséget megismerte és kezelte, kiemelten foglalkozott a sclerosis multiplex, demencia, fejfájás, Parkinson-kór, izombetegségek és epilepszia ellátásával.

A szomnológiával, azaz az alvásmedicinával 2003 óta foglalkozik, 2007-ben a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaságtól megkapta „Az alvásmedicinában jártas szakember” címet, majd 2010-ben letette „Az alvásmedicina szakértője, szomnológus” licenc vizsgát.

Neurológiai és szomnológiai szaktudása ötvözésével a kezelés kialakításakor figyelembe vesz olyan alvással kapcsolatos problémákat, melyek egy szokványos, rutin vizsgálatkor talán nem derülnének ki. Ez a sokrétűség lehetővé teszi számára, hogy a legkülönfélébb panaszokkal érkező pácienseket támogassa a gyógyulásban. Tapasztalatai megerősítették abban, hogy munkája során egységben kell foglalkoznia pácienseinek életének három létformájával: az ébrenléttel, az alvással és az álmodással.

Tanulmányok:

  • 1989 Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvosi diploma
  • 1995 neurológia szakvizsga

Kiemelt szakterületei:

  • Alvászavar, álmatlanság
  • Fejfájás / Migrénes panaszok
  • SM (szklerózis multiplex), epilepszia, Parkinson-kór, Alzheimer kór, migrén

Kapcsolódó szakterületek